A Kviddics évszázadai
                                                      A szerzőről

Tudor Hushpush a kviddicsjáték elismert szakértője (és-saját bevallása szerint-fanatikus rajongója.
Számos kviddics-témájú könyvet írt,melyek közül a legjelentősebbek:A Wigtown Wanderers varázslatos játéka,Az őrült röptű ember ("Durrbele" DAi Llewellyn életrajza),Gondolatok a gurkóról-Védekezési stratégiák a kviddicsben.
   Tudor Hushpush,ha nem nottinghamshire-i otthonában tartózkodik,ott van, "ahol a Wingtown Wanderers azon a héten játszik".Szabadidejében backgammonozik,gyakorolja a vegetáriánus szakácsművészetet és márkás seprűket gyűjt.

                      Az aranycikesz születése
                                       (részlet)

A golden snidget vadászata a 10. század elejétől dívott a boszorkányok és a varázslók körében.A golden snidget ma már védett faj,de akkoriban közönséges volt Európa északi területein,jóllehet a muglik ritkán figyeltek fel a sebes röptű,kiváló rejtőzőképességű maárra.
  A snidget befogásával járó dicsőséget csak növelte,hogy a madás apró,renskívül mozgékony,és ügyesen elbújik a prédára leső ragadozók elől.Egy Kviddicsmúzeumban kiállított 12.századi falikárpit snidgetfogással próbálkozó csapatot ábrázol.Az első jelenetben azt láthatjuk,amint a vadészok igyekeznek elkapni a snidgetet,s ehhez hálót és varázspálcát használnak,illetve puszta kézzel próbálkoznak.Az ábrázolásból az is kiderül,hogy a madár sok esetben nem élte túl a befogást.Az utolsó jelenetben a snidgetet befogó varázsló látható,amint átveszi a jutalmát,egy zsák aranyat.
  A snidgetvadászat sok szempontból is elítélendő szórakozás volt.Jóérzésű varázsló nem helyeselheti a békés kis madarak sportolás címén űzött pusztításást.....................................................................................

                                              A küzdőtér

  Zacharias Mumps a 14. századi kviddicspályát 150 méter hosszú,54 méter széles,ovális területként írja le.A pálya közepén kb. 60 centiméter átmérőjű kör helyezkedett el,oda vonult be a labdákkal a bíró (ahogy akkoriban nevezték:a viddöntnök),a csapatok tagjai pedig felálltak körülötte.Abban a szempillantásban,mikor a labdák a felröppentek(...........),a játékosok a levegőbe emelkedtek.Mumps idejében a labdát gólszerzés céljából a póznára szerelt nagy kosarakba dobták.
  1620-ban jelent meg Quintius Umfraville A varázslók nemes sportja című munkája,amelyben található egy vázlatos kép a 17.századi kviddicspályáról.Ezen már feltűnik a büntetőzónaként ismert terület.A kosarak immár jóval kisebbek,mint Mums idejében voltak,és magasabb póznákon helyezkedtek el.
  1883-ban a kosarak eltűntek a pályákról,s helyüket átvették a karikák.Ezzel az újítással,melynek visszhangjáról a Reggeli Próféta is beszámolt (..),megszületett a ma is használt,modern kviddicspálya.

                             A labdák

Gertie Konder naplójából tudjuk,hogy a kvaffot már a ketdet kezdetén bőrből készítették.A négy kviddicslabda közül ez az egyetlen,amit eredetileg nem bűvöltek meg.Egyszerű,varrott bőrlabda volt;gyakran füllel is ellátták az egykezes dobás megkönnyítése céljából,egyes régi kvaffokon pedig lyukak találhatók az ujjak számára(..).A markolássegítő bűbájok 1875-ös felfedezése azonban feleslegessé tette a fület és a lyukakat, mivel a bűbájozott bőr azok nélkül is biztos fogást nyújt a hajtónak.
    A modern kvaff 30 cm átmérőjű, felülete varratmentes.Skarlátpirosra először 1711 telén,egy szakadó esőben lejátszott mérkőzés után színezték.Az esőben ugyanis szinte képtelenség volt megtalálnia labdát,valahányszor az a sáros talajra hullott.A hajtókat az is egyre jobban bosszantotta ,hogy minden elrontott átadás után le kellett szállniuk a földre a kvaffért.

Folytatom.....